A Békés Megyei IBSEN Nonprofit Kft. Kulturális Irodája a Békés Megyei Önkormányzat támogatásának köszönhetően 2010. június 28-30-ig második alkalommal is megrendezi a Szabadon Szanában – szabadidős jutalomtábort a Békés Megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány Doboz-Szanazugi üdülőjében.
A táborban szabadidős programok, kulturális rendezvények, sportversenyek és szellemi vetélkedők teszik színessé, tartalmassá a táborlakók napjait. A közel 110 hatodikos és hetedikes diák a megye különböző oktatási intézményeiből érkezik.
Hétfő délelőtt a Harruckern nap keretében bemutatkozik a Harruckern János Közoktatási Intézmény, ahol iskolai csoportok fellépésére, az intézmény tevékenységének bemutatására kerül sor, valamint a játszóház várja a kézműves tevékenységek iránt érdeklődő gyermekeket.
A hivatalos tábornyitóra 17 órakor kerül sor. Köszöntőt mond Domokos László, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke, majd fellép a Harruckern Táncegyüttes.
Hétfő este a La bomba zenekaré a színpad.
Kedden, a Farkas Gyula napon bemutatkozik a Farkas Gyula Közoktatási Intézmény. Rendvédelmi bemutató várja az érdeklődőket, ezután az intézmény saját tevékenységét prezentálja.
Délután az Otthonunk Békés Megye program szellemi vetélkedőt szervez. A kedd esti hangulatról a First zenekar gondoskodik.
A szerda a Tabán Táncegyüttes műsorával indul, majd a táncház mozgatja meg a gyermekeket.
Minden délután a sporté terep: foci, ping-pong, röplabda, kosárlabda és csocsó versenyeken tehetik próbára magukat az iskolások.

| < Előző | Következő > |
|---|